
Ha nincs partnere, most van esélye arra, hogy párt találjon. Ha ennél már előbbre tart, s netán házasságot, összeköltözést forgat a fejében, annak

Ha nincs partnere, most van esélye arra, hogy párt találjon. Ha ennél már előbbre tart, s netán házasságot, összeköltözést forgat a fejében, annak

A hölgyek érzelmi élete ezekben a napokban eléggé labilis lesz, ami párkapcsolatukra is rányomja a bélyegét. Lehet, hogy egyféle hiányérzet

Lehet, hogy nem találja a helyét, s maga sem tudja, mitől izgatott. Feltehetően összetorlódott a tennivalója. Ha így állna a helyzet, próbálja

Remélhetőleg feltöltődik a napokban energiával, mert nagy szüksége lehet rá a következő időszakban. Munkahelyén is számtalan új feladat, kihívás várja, és még

Ne hagyja, hogy apró bosszúságok miatt eluralkodjon önön a rosszkedv, esetleg a sértődöttség. Próbáljon azokkal is toleráns lenni, akik

Jó úton halad ön? Vagy netán irányt kéne váltania? Lehet, hogy most ilyenfajta kétségei támadtak. Gondolja át alaposan a

Kellemetlenségek érhetik a munkahelyén. Talán arra kell ráébrednie, hogy egyesek áskálódnak ön ellen. Később számos korábbi hátrányt a

Szerelmi téren szerencsésebb, mint az üzleti ügyekben. Most ön vonzó és kedves, úgyhogy könnyen

Meg kell tanulnia uralkodni hangulatai felett, nem szabad, hogy látsszék önön, milyen veszélyes kedvében van. Használja belső

Mindig feldobja a Szűz jegyűeket, ha azt tapasztalják, hogy számítanak rájuk. Ilyenkor szoktak több feladatot vállalni, mások

Próbáljon jobban odafigyelni partnerére. Szüksége lehet az ön támogatására. Hallgasson meg minden ajánlatot. Ha
Horoszkóp 2011